17.rész - Illúzió

Az előző részek tartalmából:

Tamika:Macskaszörnyek?
(Melanie és Tamika összezavarodottan néznek)
Melanie:Világéletemben nem hallottam még macskaszörnyekről.
...
Sarox:Találtam valamit. Ezek a macskaszörnyek nem a jelenből valóak.Kerestem őket azzal az Anastha-val együtt akiről meséltél a könyvben, a neten és semmi. Van egy olyan érzésem, hogy ez az Anastha valahogy átjöhetett velünk a kapun mikor a jövőben voltunk.
(Melanie homloka összerándul)
Melanie:Hogy micsoda?
...
Melanie:Elegem van abból, hogy mostanában állandóan meg akarod nekünk mondani, hogy mit csináljunk, hogy hol legyünk, hogy miről mit gondoljunk és a többi. Hát én így nem tudok élni már ne is haragudj. Engem aztán nem fog korlátozni senki!
Valeria:Ezt te sem gondolod komolyan.
Melanie:De. És többet ne keressetek.
(Melanie és Sarox ekkor elindulnak, s néhány lépést tevén végül elmerülnek az egyik pocsolyában a sikátor kellős közepén)
....
-----
(Tamika és Valeria a kihalt utcákon sétálnak. Valeria feldúlt miközben Tamika értetlenül lépked mellette de mégis úgy érzi mintha futnia kellene utána)
Tamika:És most hova megyünk egyáltalán?
Valeria:Nem tudom és nem is érdekel, de ha megtalálom Melanie-t és esküszöm megölöm.
Tamika:Őrület. Egy este sem lehet nyugodtan az ember.
Valeria:Mégis hogy képzeli ezt?!
Tamika:Micsodát? Hogy éli a saját életét?
Valeria:Hogy bajba sodor mindannyiónkat! Hogy soha nincs ott amikor kellene!
Tamika:Yvette sincs itt.
Valeria:Az más!
Tamika:Mert?
Valeria:Mert ő nem Saroxal van, azért.
Tamika:Mi a baj vele?
Valeria:Mi van, már te is az ő oldalukon állsz?!
Tamika:Én nem állok senki oldalán; én csak azt kérdezem, hogy miért vagy ennyire rászállva Sarox-ra! Eddig sem csinált semmi kivetnivalót.
Valeria:Aggódom Melanie miatt. Tudod, hogy Sarox milyen bajkeverő.
Tamika:Azt hittem te akartad, hogy összejöjjenek. Legalábbis régen így volt.
(Valeria és Tamika megállnak a padka szélén majd egymással szembe fordulnak)
Valeria:Lehet. De azóta már sok minden megváltozott.
Tamika:Például?
Tamika:Jézusom!
Valeria:Mi az?
Tamika:Te féltékeny vagy!
Valeria:Milyen hülyeségeket nem hordasz itt össze!
Tamika:De! Te igenis féltékeny vagy! Te titkon belezúgtál Sarox-ba és nem is az a bajod, hogy Sarox szabadon csatangol, hanem az a bajod, hogy Melanie-val teszi azt és nem veled; és persze az, hogy ők ketten tök boldogok.
Valeria:Marhaság!
Tamika:De!
(Valeria lelép a járdáról majd átvág az úttesten mire Tamika utánarohan s megállítja őt az út szélén elkapva)
Tamika:Állj már meg hallod!
Valeria:Nem állok meg és ha nem fejezed be akkor veled is összeveszek!
Tamika:Te határozottan féltékeny vagy.
Valeria:Jó. És akkor mi van ha igen?!
Tamika:Hát...
(Egy pillanatig kínos csend telepedik mindannyiójukra. Az utcát és a mögöttük elhelyezkedő hatalmas parkot gyanús csend öleli körül)
Tamika:Sarox és Melanie együtt vannak. Szeretik egymást. Nem lehetsz olyan, mint egy fúria csak azért, mert féltékeny vagy.
(Valeria elkapja a fejét majd elindul mintha mit sem hallott volna)
Tamika:Nem is tudtam, hogy belezúgtál Sarox-ba.
Valeria:Azért, mert nem zúgtam bele! Nem akarok erről többet beszélni és légyszíves..
-Ááá! Hagyj békén! Menj el! Hagyd már abba! Ááá!
Valeria:Ez meg..?!
Tamika:Sikítás. A parkból jön.
(Valeria és Tamika a vékony, kislánysikításra azonnal megkeresik a park kövekkel kirakott bejáratát majd berohannak s keresgélni kezdik a hang forrását)
Tamika:Haló?!
Valeria:Van itt valaki?!
(A sötétben egyszercsak megjelenik az egyik pad alatt egy hálóingben kuporgó, vacogó szőke törékeny kislány. Ajkai kékesek s közben lábait és egyetlen plüssmackóját szorongatja magához, hogy melegedjen. Tamika és Valeria azonnal észreveszik - miközben Valeria már megérzéseket is kapott a kislánnyal kapcsolatban a park ,,zöld őreitől", a növényektől; a lányok odarohannak az apró testhez majd behajolnak a pad alá)
Valeria:Hé! Jól vagy?!
Tamika:Mit keresel itt ilyen későn, ilyen hidegben?
-Nem hagy békén!
Valeria:Ki nem hagy békén?
Tamika:A szüleid tudják, hogy itt vagy?
-Hát ő! Nem hagy békén! Ott!
(A kislány mutogatni kezd de a csajok nem látnak semmit sem. Valeria hátranéz az egyik bokorra amin végigsuhan a rideg szellő s megrázza azt, de azon kívül nem lát semmit. Megpróbálja kézenfogni a kislányt mire észreveszi, hogy bőre teljesen hideg)
Valeria:Gyere ki a pad alól! Hazaviszünk!
(A kislány ki akarja szabadítani kis kezeit Valeria szorításából)
-Nem akarok hazamenni! Oda is utánam jön! Nem hagy békén!
Tamika:De kicsoda?
Valeria:Hogy hívnak?
-Debora.
Valeria:Debora haza kell vinnünk téged. Már biztos átfáztál.
Debora:De ott sem hagy majd békén! Nem akarok hazamenni.
Tamika:Ki nem hagy békén?
Debora:Daniel!
Valeria:Ki az a Daniel?
Debora:Aki nem hagy békén!
Valeria:Gyere! Akkor addig elviszünk hozzánk. Tudod anyukád telefonszámát?
(Debora alsó ajkába harap miközben Valeria és Tamika kezei segítségével kimászik a pad alól)
Debora:Ühü.
Tamika:Hány éves vagy?
Debora:Kilenc és egy negyed. Nemsokára már tíz.
Tamika:De cuki.
Valeria:Gyere!
(Valeria ölébe kapja a kislányt majd mindhárman gyors léptekben elhagyják a parkot)
...
(Egy félórával később Valeria már a konyhában áll miközben anyja fehér pólóban és fekete farmernadrágban ül az asztalnál; mélyen Valeria szemébe néz majd leveszi szemüvegét, belekócol hajába s kissé rémülten szól lányához)
Nia:Ki ez a kislány?
Valeria:A parkban találtuk. Valószínűleg elveszett.
Nia:Mit kóboroltok ilyen későn ti a parkban?
Valeria:Nem a parkban kóboroltunk csak épp a könyvtárból jöttünk haza és a park mellett haladtunk el mikor meghallottuk a sikítását.
Nia:Ó, szegényem. Biztosan nagyon meg lehetett ijedve.
Valeria:Valószínűleg eltévedt és végül bemenekült a parkba, bebújt az egyik pad alá.
Nia:Istenkém.
Valeria:Azt mondja tudja a szülei telefonszámát, de nem akar hazamenni.
Nia:Miért nem?
Valeria:Fogalmam sincs; lehet, hogy veszekedtek a szülei és azért rohant el.
Nia:Szegénykém.
(Hangos sípolás szakítja félbe a beszélgetést mire Nia feláll az asztaltól majd odalép a főzőlaphoz leveszi a sípoló teáskannát a pultról, elővesz egy bögrét a szekrényből, teletölti forró teával aztán elhalad Valeria mellett, aki követi anyját egyenesen át a nappaliba ahol már a hosszú, szőke hajú, fehér bőrű kislány didereg a kanapén egy bundás plédbe tekerve. Nia leteszi a kanapé előtt álló kisasztalra a bögrét)
Nia:Epres tea. Forró úgyhogy nem adom a kezedbe. Majd ebből igyál egy kicsit később.
Debora:Köszönöm szépen.
(Valeria leül a kislány mellé miközben Nia a kisasztal sarkára teszi le sejhaját óvatosan)
Nia:Fázol még?
Debora:Nem most már nem annyira.
Nia:Mióta voltál kint a parkban?
Debora:Csak nemrég óta.
Nia:És miért futottál el otthonról?
Debora:Semmiért.
Nia:A semmi miatt csak úgy nem futunk el. Biztosan megijedhettél valami miatt. Vagy valaki miatt.
(Debora elpirul, de nem szól egy szót sem)
(Nia nagy levegőt vesz)
Nia:Igaz, hogy tudod a szüleid telefonszámát?
Debora:Tudom. Anyu megtaníttatta velem, ha bármi baj történne.
Nia:Szükségem lenne rá, hogy értesítsem anyukád, hogy minden rendben van veled. Biztosan már halálra aggódja magát miattad.
Debora:Jó.
Nia:Felmegyek a telefonomért.
Valeria:Jó, én itt leszek.
(Nia kisétál a nappaliból mire Valeria közelebb húzódik a kislányhoz, de mielőtt még elkezdené kifaggatni őt, megelőzik)
Debora:Most is itt van.
Valeria:Kicsoda?
Debora:Hát ő.
(Valeria értetlenül pásztázza körbe a kislámpáktól narancsszínben úszó nappalit, de nem lát semmit)
Valeria:Én nem látok senkit.
(Debora újra elpirul)
Debora:Persze, mert senki nem látja. Rajtam kívül.
Valeria:Daniel-ről beszélsz?
Debora:Igen.
Valeria:Ki ő?
Debora:Nem tudom. Csak most költöztünk be az új házunkba anyuval és egyszercsak megjelent a szobámban. Mindig játszani akar velem. Az elején még vicces volt, de aztán elkezdett olyan dolgokat csinálni ami miatt anyu mindig engem szidott meg. Aztán már nem játszok vele és most nem hagy békén.
(Valeria szemöldökei felugranak egy pillanatig)
Valeria:Ez a Daniel egy...?
Debora:Nem tudom. Csak azt tudom, hogy rajtam kívül nem látja senki. Most is ott van. Ott áll az ajtóban és minket figyel.
(Valeria újra odanéz az ajtóba, amelyen nemrég anyja sétált ki, de nem lát semmit)
Valeria:Tényleg nem látok senkit.
Debora:Mondom.
(Valeria a kislány bebugyolált lábaira teszi egyik kezét majd közelebbhajol hozzá)
Valeria:Ígérem, hogy segítek neked, hogy ez a Daniel ne keverjen téged több bajba, rendben?
Debora:Hogyan?
Nia:Itt vagyok!
(Nia szakítja félbe a beszélgetést egy telefonnal a kezében amikor újra belép a nappaliba. A következő pillanatban hirtelen megáll majd körülnéz)
Nia:Jézusom!
Valeria:Mi az?
Nia:Hirtelen olyan hideg lett itt. Borsódzik a hátam. Pedig megy a fűtés.
(Nia körülnéz a szobában)
Nia:Őrület.
(Nia visszaül helyére majd odanyújtja a kislánynak saját mobilját)
...
Yvette:Szóval?
Met:Mi szóval?
(Yvette és Met egy emberekkel tömött bárban ül egy privát asztalnál; kellemes popzene tölti meg a helyet ahol csinos, fiatal felszólgáló lányok cipelnek különböző italokat és ételeket)
Yvette:Azt mondtad, hogy mindent elmondasz magadról. Hogy ki vagy, mi vagy és hogy mit keresel itt. Hogy nem vagy-e valami sátáni szekta tagja és így tovább..
Met:Áhá. Szóval akkor azért hoztál ide, mert féltél hogy ha privátban beszélünk valami eldugott helyen, akkor még a végén megtámadlak, mi?
Yvette:Én őszinte voltam. Most te jösz. Ki vagy te?
Met:Egy wicca koven tagja vagyok. Mielőtt még megkérdeznéd a kovenem csak a fehér mágiában jártas.
Yvette:Azt ajánlom is, mert ha nem annak megérzed a kárát.
(Met elmosolyodik)
Met:Tüzes vagy.
Yvette:Ha tudnád mennyire.
(Yvette belekortyol italába majd mindkettejük csillogó szeme találkozik egy pillanatra)
Yvette:Milyen erőd van?
Met:Hogy?
Yvette:Azt kérdeztem milyen erőd van?
Tamika:Yvette most azonnal jönnöd kell!
Yvette:Jesszusom!
(Yvette felkiált, jobbra kapja fejét miközben ijedtében kicsit hátrahőköl az asztaltól; Met szemei kikerekednek egy pillanatra. Tamika átlátszó teste eközben Yvette mellett lebeg persze Yvette csak a hangját hallja)
Tamika:Valeria és én bajban vagyunk. Gyere ki a mosdóba, ott várlak.
Met:Valami baj van?
Yvette:Neem, dehogy.
(Yvette hebeg-habog, tetőtől talpig elpirulva)
Yvette:Neem, tényleg.. csak elkezdett rezegni a telefonom a zsebemben és ki kell most mennem. Bocsáss meg.
(Yvette feláll majd elrohan az asztaltól mire Met értetlenül követi a lányt szemeivel addig amíg el nem veszik sziluettje a bár végében lévő ajtó mögé belépve)
...
Sarox:Te meg mit csinálsz?
Melanie:Csak olvasok.
(Sarox egy tálcányi szendviccsel lép be szobájába ahol Melanie ül ágya szélén egy régi könyvet lapozgatva. Sarox besétál, leteszi a tálcát az éjjeli szekrényre majd leül Melanie mellé)
Melanie:Néha amikor éjjel az ágyamban fekszem csak azon agyalok, hogy miért kell mindennek így lennie?
Sarox:Ezt hogy érted?
Melanie:Nem akarok így élni. Azt akarom, hogy vége legyen.
Sarox:Nem értelek.
Melanie:Azt akarom, hogy vége legyen Sarox! Én nem akarok már semmilyen erőt. Nem akarok harcolni, se semmi! Nem akarom ezt! Azt akarom, hogy vége legyen és ezt még százszor el fogom neked mondani.
Sarox:Ennyire rosszul esik, hogy összevesztél a lányokkal?
Melanie:Nem. Illetve igen, de nem.. nem azért mondom ezeket, mert megbántott ami történt köztem és Valeria között. Én csak a normális élet után vágyom. Ahol nem kell minden percben a hátam mögé néznem és félnem.
(Sarox szorosan magához húzza Melanie-t és átkarolja őt mire a lány a férfi vállára dönti a fejét)
Melanie:Én már azt sem tudom, hogy mi a valóság és mi nem az. Mintha minden csak illúzió lenne.
(Sarox Melanie fejét kezdi el simogatni majd csókot nyom rá)
Sarox:Ne aggódj! Minden rendben lesz! Ígérem.
....
(Yvette és Tamika megjelenik Valeria padlásán)
Yvette:Mi a baj? Tamika azt mondta valami szellemgyerekkel van dolgunk.
(Valeria pizsamaingben hadonászik kezeivel a levegőben mintha el akarna hessegetni egy nemlétező darázst)
Valeria:Épp aludni készültem, de egyszerűen nem hagy békén!
Yvette:Le vagyok maradva!
Tamika:Mi történt a kislánnyal?
Yvette:Milyen kislánnyal?!
Valeria:Az anyukája eljött érte és hazavitte.
Tamika:Minden rendben ment?
Valeria:Persze, csak most nincs rendben semmi sem.
(Hirtelen egy sornyi könyv lecsúszik a polcról egyenesen nagyot huppanva a földre)
Valeria:Hé! Hagyd már abba!
Tamika:Na ezért nem akarok én gyerekeket. Csak takarítani kell utánuk!
Valeria:Hát ilyen gyerekeket én se!
Yvette:Na jó! Én nem értek semmit! Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt?
Valeria:Egy kislány új házba költözött ami szellemjárta volt, egy már halott kissrác nem hagyta békén és elrohant otthonról ijedtében.
Tamika:Mi megtaláltuk őt a parkban.
Valeria:Én hazahoztam aztán felhívta anyu az anyját - kiderült, hogy csak anyja van - és az eljött érte és hazavitte.
Tamika:Viszont a srácszellem itt maradt a házban.
Yvette:Ez nagyszerű! És hogy tüntessük el?
Yvette:Áú!
(Yvette a vádlijához kap amikor hatalmas csípést érez)
Tamika:Szerintem ő nem szeretné ha eltüntetnénk.
Yvette:Hol van Melanie? Ne hívjuk őt is?
(Tamika és Valeria egymásra néznek)
Tamika:Mm.. te még nem tudod.
Yvette:Micsodát?! Van még más is?!
Tamika:Bőven. De majd később.
Yvette:Hogy lehet az, hogy mi nem látjuk?!
Tamika:A szellemek csak annak mutatkoznak meg akinek akarnak. Ha azt akarná, hogy mi lássuk akkor láttatná magát. Ez ilyen egyszerű.
Valeria:Őrület. Szerintem jobb lenne, ha elővennénk néhány fehér gyertyát, alkotnánk egy kört, ellazulnánk és segítenénk megnyitni az átjárót a fénybe, hogy továbbléphessen.
Tamika:De még azt sem tudjuk, hogy miért van itt.
Valeria:Majd elárulja. Először a gyertyák, a meditáció, a spirituális elmélyülés, a kör aztán minden jön magától.
Yvette:Biztos hogy menni fog? Még soha nem küldtünk át lelket a másik oldalra.
Valeria:Menni fog. Csak bízz benne.
(A lányok szétszóródnak a szobában, Tamika gyertyákat keres míg Yvette egy kört rajzol a szoba közepére krétával, Valeria behúzza a függönyöket)
Tamika:Egyébként hogy alakult a randevúd azzal a sráccal?
Valeria:Milyen sráccal?! Te randiztál miközben mi szenvedtünk?!
Yvette:Jólvan na!
...
(Néhány perccel később a lányok már egy kört alkotnak miközben törökülésben, egymás kezét fogva, szemüket lehunyva néhány fehér gyertya segítségével megpróbálják felvenni a kapcsolatot az ittragadt lélekkel)
Valeria:Daniel gyere ide. Nem fogunk bántani.
Tamika:A szüleit akarja.
Valeria:Honnét tudod?
Tamika:Nem tudom. Egyszerűen csak bevillant a fejembe.
Valeria:Csak relaxáljatok. A szülei biztosan már beléptek a fénybe.
Yvette:Akkor léptessük be őt is a fénybe.
Valeria:Egyedül érzi magát. A szüleit akarja, velük akar játszani.
Tamika:Olyan egyedül vagyok. A szüleimet akarom.
Yvette:Tamika ne engedd őt az aurádba!
Valeria:Most! Képzeljétek el ahogy egy vakító, fényes, sárga színű fény megtölti az egész szobát. Az akaratotokkal, az elmétekkel, lássátok ahogy a fény bekúszik az ajtó alatt és megtölti a szobát, teljesen elnyeli a fény a szobát.
Yvette:Látom Daniel-t. Fél belépni.
Valeria:Csináljátok tovább. A fény töltse meg az egész szobát. Árasszon el mindent.
Tamika:Ez gyönyörű.
(Yvette arcára megmagyarázhatatlan mosoly ül ki)
Yvette:Ott vannak a szülei. Kitárják a kezüket.
Valeria:Most mégis besétál.
(Néhány pillanattal később a lányok megkönnyebbülten nyitják ki szemüket miközben Tamikáéból egy könnycsepp szökik ki s gördül végig arcán mire azonnal odakap kezével, hogy letörölje)
Tamika:Hú. Ilyet sem csináltunk még.
Valeria:Épp itt volt az ideje.
(Yvette nagy levegőt vesz, majd körülnéz)
Yvette:Hm.. milyen nyugodt lett hirtelen minden.
Valeria:Valóban.
Yvette:Egyébként.. mi van Melanie-val?
(Valeria és Tamika újra elsavanyodnak amint egymásra néznek)
....
-----

6.rész - Piócák

Az előző részek tartalmából:

Yvette:Te nem Madeline vagy!
Yvette:Ki vagy te?!
Madeline:Most mit kéne mondanom?! Hogy én egy démon vagyok, aki felvette Madeline identitását?!
...
Catalan:Még a négyen ereje sem állíthatja meg a mi hatalmas mágiánkat. Nem veszitek észre?! Az erőtök hasztalan!
...
Tamika:Úgy tűnik elkezdődött a vadászat.
Yvette:A vadászat mire?
Tamika:A vadászat ránk.
....
Madeline:Helóka-nyalóka!
Tamika:Ha nem lettek volna az amazonok, már tegnap kinyírom.
.................
(Tamika és Valeria a járdán sétálnak, tankönyveikkel a kezükben, táskáikkal a vállukon , miközben az őszi szél a fáról lehulló megsárgult leveleket fújdogálja hol hajukba, hol arcukba, s hol a betonon hömpölyögteti azokat, miközben a cirógató meleg napsugarak átjárják a várost, ezen a lágy reggelen)
Tamika:Tulajdonképpen, miért is megyünk mi abba a suliba, ahova nem is járunk?
Valeria:Hogy találkozzunk a többiekkel. Bár, most hogy mondod, lehet, hogy át kellene iratkozni, nem gondolod?
Tamika:Minek?
Valeria:Mert úgy erősebbek lennénk. Ha mindannyian egy helyen vagyunk, könnyebben tudnánk egymás segítségére lenni.
Tamika:Így is könnyen tudunk egymás segítségére lenni. Ti felkiáltotok, én meg mint egy utasszállító oda viszlek titeket, ahova akarjátok. Probléma megoldva.
Valeria:Pedig annyira mondogattad te is, hogy Yvette ígyis-úgyis közénk tartozik, most meg olyannak tűnsz, aki nem akar közösködni.
Tamika:Én csak szeretek együtt és egyedül lenni.
Valeria:Díjat kérek érte, ha valaha is megértelek majd.
(Melanie és Yvette már az iskola kapuiban álltak, mikor Tamika és Valeria odaértek. Melanie eközben önfeledten mesélte Yvette-nek, hogy mit élt át a tegnapi nap folyamán)
Melanie:És kiderült, hogy csak egy bűbáj volt rajta, azért volt belém szerelmes.
Yvette:Szegény.
Tamika:Sziasztok. Miről megy a téma?
Valeria:Sziasztok.
Melanie:Várj! Szegény én, vagy szegény ő?!
(Yvette elmosolyodik, eközben Valeria témát vált)
Valeria:Egyébként, a barátnőd rendben van már?
(Yvette lehajtja fejét)
Yvette:Igen. És ezúttal az is lesz.
Melanie:Ezt meg hogy érted?
Yvette:Mikor eljöttem a suliból, elbúcsúztam tőle. A nevelőapja és ő elhagyják a várost. Végleg elköltöznek. Illetve már el is költöztek, ha úgy vesszük.
(Melanie kezét Yvette vállára helyezi)
Melanie:Sajnálom.
Yvette:Ja. Én is. Azért remélem, hogy haragszotok rám!?
Tamika:Miért haragudnánk?
Yvette:Egyszerűen, még mindig nem tudom elhinni, hogy képes voltalak megtámadni titeket.
Tamika:Ugyan már, ez előfordul. Régen sem volt másképp.
Yvette:Ezt hogy érted?
Melanie:Régebben is voltak ilyen eseteink. Nem is egy.
Valeria:Persze, akkor csak kisebb démonokkal voltak ősszetűzéseink.
Melanie:Meg megszállások.
Valeria:És arra a zombira emlékeztek, akit az az alkamista keltett fel, aki beadta nekem, hogy belém van zúgva.
Melanie:Az durva volt.
Tamika:És az átkozott cirkusz?
Valeria:Váh. Még mindig borsódzik a hátam azoktól a bohócoktól.
Yvette:Állj! Állj! Állj! Ti mióta csináljátok ezt?
Tamika:Néhány éve, miért?
(Yvette összezavarodottan néz maga elé)
Tamika:Csak nem azt akarod mondani, hogy te még egyetlen egy démont nem öltél egész életedben?
Yvette:Pedig nem.
Melanie:Az hogy lehet? Általában mindenkit megtámadnak, legalábbis azt akinek van varázsereje. Vagy benne van az ilyen okkult dolgokban.
Yvette:Én csak néha szoktam haszálni az erőm, de soha nem volt még halál közeli harcom. Úgy értem egyedül. Démonokkal.
Tamika:Ha már a démonokról van szó.
(Madeline egy szív alakú piros napszemüveggel tör be a lányok mellé, miközben rikító narancssárga egyberészes szoknyájával csak úgy játszik a szeptemberi szél. Egyik könyökét Tamika, a másikat Valeria vállára támasztván)
Madeline:Cupp-cupp! Na mizu csajszik?
(Melanie elszörnyedve néz a lányra, majd Tamika lelöki Madelina könyökét a válláról)
Yvette:Mégis mit képzelsz mit csinálsz?!
Madeline:Úgy döntöttem, kiélvezem ezt az életet. Még egyszer. Ha már úgy is megengedik.
Valeria:Mit értesz az alatt, hogy megengedik?
Madeline:Tulajdonképpen alkut kötöttünk. Catalan mondta, hogy csaljalak el titeket az erdőbe, hogy ott aztán megölhessenek titeket, cserébe megkapom ezt az emberi testet. Igaz, a csapda nem úgy sült el, ahogy kellett volna, de én mindent betartottam... Egyébként meg, nem kell aggódnotok, ugyanis van még jó pár terv a tarsolyukban.
Valeria:Miféle terv?
(Madeline tenyerét szája elé teszi)
Madeline:Upszi. Most mennem kell.
(Madeline elviharzik, majd mikor belép az iskola udvarára, s a lányok hátranéznek, hogy kövessék szemükkel az ál Madeline alakját, hirtelen megpillantják Sarox-ot, akinek karját Madeline karja öleli át, majd hangos köszönéssel távoznak egyre csak távolodván a lányoktól, s közeledvén a tanügyi épület felé)
Melanie:Ez meg mégis mi a fene volt?! Láttátok ezt?! Totál rámászott!
Tamika:Ümm. Valaki féltékeny.
Melanie:Én nem vagyok féltékeny!
(Ebben a pillanatban megszólal a jelzőcsengő)
Tamika:Ez legyen a végszó.
(A lányok, Melanie-t kivéve, felnevetnek, majd mindannyian eloszlanak az épület kapui elől)
....
(Később, iskola után, mikor Yvette hazaérkezett, s fellépcsőzött az emeletre, hogy szobájába azonnal letehesse nehéz táskáját, melyet a könyvek hada tett oly súlyossá, újabb borítékot, rózsát, s a borítékban egy levelet talált az ágyán. Most rutinos volt. Ki sem nyitotta a levelet, meg sem szagolta a rózsát, csak fogta az egészet és kihajította a kukába)
Yvette:Ha valakinek tetszem, az majd megkeres személyesen.
(Ekkor kissé mérgelődve, s csalódottan dobta rá magát az ágyra, majd elterült azon, hogy kinyújtózkodhasson eme hosszú, fárasztó tanítási nap után. Ekkor felemelte fejét, és újra a papírkosár felé nézett. Nem bírta ki, hogy ne vegye közelebbről szemügyre ajándékát. Azonnal felkelt az ágyról, majd a papírkosárhoz lépett, amikor egy hang hirtelen felkiáltott a háta mögött)
Tamika:Halihó!
(Yvette hirtelen megfordul az ijedtségtől, majd kezét szívére helyezi)
Yvette:Te jó ég! Megijesztettél!
Tamika:Ennyire ijedős vagy?
Yvette:Nem.
Tamika:Lejösz a tóhoz?
Yvette:Mi ketten, vagy jönnek a többiek is?
Tamika:Mindenki ott lesz. Persze Melanie csak később jön. Meg Valeria is, úgyhogy, egy jó fél óráig, csak mi leszünk. Persze, ha nem félsz!?
Yvette:Én nem félek. Felőlem mehetünk.
Tamika:Remek!
(Tamika kinyútja kezét barátnőjének, aki megfogja azt, s egy pillanat alatt mindketten eltűnnek a semmibe)
....
(Néhány pillanattal később Tamika és Yvette már az erdőszéli patak mellett beszélgetnek, miközben Yvette letérdel a patak széléhez, kezét a vízbe mártja, majd elkezd kotorászni az alján. Mikor érzi, hogy rányúlt valamire, azt markába vevén, kihúzza kezét a vízből, majd kinyitja tenyerét, s egy régi követ pillant meg. Bár ez a kő csak egy kő. Tovább halászik, miközben Tamika-val beszélget)
Tamika:Nem hideg a víz?
Yvette:Csak egy kicsit.
Yvette:Várj!
Tamika:Mi az?
Yvette:Nem megyünk bele?
Tamika:Köszi, de nincs kedvem felfázni.
Yvette:Nem kell ahhoz felfázni.
(Yvette beletenyerel a tóba mindkét kezével, majd annak vizét egyik pillanatról a másikra felmelegíti)
Yvette:Most jó.
Tamika:Szabad ezt?
Yvette:Miért ne?!
(Yvette és Tamika leveszik cipőjüket, majd ruháikat, s egy szál melltartóban és bugyiban csobbannak bele a kellemes hőmérsékletű vízbe)
(Miközben ugrálnak a vízben, s locsálják is azt, a következő pillanatban Yvette egy csípést érez vádliján, amitől az egy kisebb seben keresztül vérezni kezd, erre a lány azonnal odakap kezével, s jajveszékelve felkiált)
Yvette:Áu!
(Tamika odakap fejével)
Tamika:Mi az? Mi történt?
Yvette:Semmi. Csak valami megcsípett.
Tamika:Biztos csak valami vizipók megmart.
Yvette:Nem tudom.
Tamika:Szerintem mára ennyi muri bőven elég volt.
(Yvette kissé émelyegve válaszol, miközben mindketten kikászálódnak a vízből)
Yvette:Szerintem is.
(Yvette hirtelen magához tér, majd felkapja a fejét)
Yvette:Egyébként. Nem mutatod meg a nagymamád varázskönyvét?
Tamika:Dehogynem! Mit szólnál hozzá, ha holnap suli után átjönnél, meg persze áthívnánk a többieket, és végre elsütnénk valami egyszerű bűbájt... csak gyakorlási célzattal?!
(Yvette kissé mérgesen reagál)
Yvette:Nekem most azonnal kell!
Tamika:Micsoda?!
(Yvette megrázza a fejét)
Yvette:Úgy értem. Minél előbb jó lenne, ha felkészülnénk, tudod, a sámánok bármikor támadhatnak. Jöhetnek démonok is. Meg bármi egyéb más.
(Tamika összeráncolt szemöldökkel néz Yvettere)
Tamika:Aha.
(Tamika és Yvette elkezdenek felöltözni, majd mikor mindketten készen készen vannak. Yvette Tamika szemébe néz, majd felemeli kezét, s ezen mozdulattal Tamika-t a földre szorítja, úgy, hogy az moccanni sem bír.)
Tamika:Áú! Te meg mégis mit művelsz?!
Yvette:Mond meg hol rejtegeted a varázskönyved és ígérem a halálod fájdalommentes lesz!
(Tamika Yvette vérvörösen izzó szemeibe néz, majd Tamika varázserejét használva eltűnik a helyszínről)
...
(Néhány minitummal később a lányok már Tamika padlásszobájában tanakodnak)
Tamika:Komolyan mondom, megszállta valami, és csak a varázskönyvem érdekelte!
Melanie:Megszállta valami? Olyan amazon valami?
Tamika:Nem, ez teljesen más volt! Vérvörösen izzottak a szemei.
Valeria:Ez nem jelent jót.
Melanie:Remélem nem tudja, hogy most épp hol vagyunk.
Tamika:Az amúgy is mindegy lenne, csak a tűzön keresztül tud közlekedni.
(Tamika körülnéz)
Tamika:Ugye nem dohányzik senki?
(Valarie leguggol a földre, felhúzza a földről a szőnyeg egy részét, majd ráhelyezi tenyerét a padlóra)
Valeria:Még szerencse, hogy a házatok fából van.
Tamika:Mit csinálsz?
Valeria:Kíváncsi vagyok, merre jár a kis megszállottunk.
(Melanie kinéz az ablakon, de nem lát semmit. Eközben Tamika ölbe tett kézzel nézi Valeria-t, aki behunyja szemeit, s egyre csak erősebben koncentrál, míg végül néhány másodperc múlva felkiált)
Valeria:Az erdőben van.
Tamika:Még mindig?
Melanie:Remélem nem tett kárt magában.
Valeria:Lehet, hogy meg kéne néznünk!
Tamika:Csapda! Mi van ha elkap?
Valeria:Majd használjuk az erőinket!
Melanie:És mi van ha többen vannak? Ha ez az izé, ami megszállta, ősszehívta a sámán haverjait is. Ha most újra összeállnak, nem leszünk olyan szerencsések, mint tegnap.
Valeria:Csak ő van ott. A fák megsúgták.
Tamika:Lehet, hogy téves a megérzésed.
Valeria:A természet soha nem hazudik.
(Tamika mély pillantásokat vet Melanie-ra, aki kissé kételkedve bólint, majd mind megfogják Tamika kezét, s a levegő erejével, a következő percben már azon a helyen vannak, ahonnan nem sokkal ezelőtt Tamika-nak kellett elmenekülnie, mikor Yvette megtámadta őt)
(A lányok körülnéznek)
Valeria:Nincs itt senki!
Tamika:Én sem látok senkit!
Melanie:Én mondtam, hogy ez egy csapda!
Valeria:Pszt!
(Valeria lehunyja szemeit, s újra transzba esik, majd egyik pillanatról a másikra megszólal)
Valeria:A szobádban van!
Tamika:Kiében?!
Valeria:A tiédben!
Tamika:Micsoda?!
(Tamika azon nyomban megfogja a lányok karját, majd máris a szobájába viszi őket, amikor megpillantják Yvettet és egy magas, rövid, barna hajú, jóképű férfit, aki fekete bőrnadrágban, s bőrdzsekiben feszít, mely teljesen rásimul izmos testének teljes egészére. A lányok meglepődötten állnak a szoba közepén, miközben a férfi és Yvette néhány lépéssel előttük. Yvette már Tamika varázskönyvét tartja kezei között)
Yvette:Már vártunk rátok!
Melanie:Mi is!
(Melanie felemelné egyik kezét, de ekkor a magas idegen előbb megteszi azt, s elrepíti a lányokat. Tamika-t a szerkénynek dobja, míg Valeria-t a falnak, addig Melanie kirepül a szoba ajtaján, ráesik a lépcső legfelső fokára, amelyen egyenesen legurul a földszintre, s eközben eszméletét veszti.)
(Valeria felnyög)
Valeria:Ah. Ez holnap nagyon fog fájni.
(Yvette odabújik a férfihez, majd mindketten eltűnnek)
(Tamika fájdalmak között felnyög a padlóról, miközben megpróbál feltápászkodni)
Tamika:Ez meg mi a fene volt?!
....
(Néhány perccel később Melanie már Tamika ágyán fekszik, miközben a lányok körülülve barátnőjüket, tanakodnak)
Tamika:Megpróbáljam felébreszteni?
Valeria:Ne! Hagyd! Majd felkel, ha fel kell kelnie. Ha a szervezete is úgy dönt.
Tamika:Te észrevetted már, hogy mindig Melanie szívja meg?! Ezelőtt is ő ájult el az erdőben!
Valeria:Valami megoldásnak akkor is lennie kell!
Tamika:Ki volt az a pasi egyáltalán?! Nem mondom, hogy rossz pasi volt. Isten pasi volt. Az a barna haj, és az izmok. Egy szexisten volt. Legszívesebben...
(Valeria hangosan megköszörüli a torkát)
Tamika:Bocsi.
Tamika:Miért nem engem vitt el?
Valeria:Mert nem benned van az az izé, ami Yvette-ben van.
Tamika:És, akkor most mégis mi tévők leszünk?
Valeria:Valahogy, vissza kell szereznünk a könyvet, és meg kell semmisítenünk.
Tamika:Micsoda?! Hallatlan! Az a nagymamám könyve!
Valeria:Akkor mégis mit tegyünk?! Lopjuk vissza, aztán várjuk meg míg visszalopják, és az egész megy előről?!
(Tamika nagy lélegzetet vesz)
Valeria:Boszorkányok vagyunk. Tudunk kreálni magunk is könyvet magunknak. Varázsigéket is. Főzeteket is. Különben meg, nem az az egyetlen könyv a világon. Az én mamámnak is volt, és amint megtalálom, az lesz az első, hogy megosztom veletek.
Tamika:De számomra ez egy családi örökség. Ez az egyetlen dolog, ami a mamámtól fennmaradt.
Valeria:Akkor most tényleg meg van kötve a kezünk.
Tamika:Mi lenne ha hívnánk Sarox-ot?
Valeria:És mégis mit csináljunk vele?! Úgysem segítene! Nem érdekli, hogy mi történik velünk!
Tamika:Ráolvassam a szerelmi bűbájt?
Valeria:Az legyen a B terv. Viszont, nekem van egy sokkal őrültebb tervem.
(Valeria leül a szoba közepére)
Valeria:Ha az erdőben vannak, vagy olyan helyen, ahol van növényzet, akkor rá tudok kapcsolódni Yvettre. Onnantól rá tudok kapcsolódni a könyvre, és megpróbálok előhívni a föld alól néhány gyökérzetet, hogy csenjék el a könyvet, mielőtt rosszra fordítanák az erejét.
Tamika:Ez elég könnyűnek hangzik.
Valeria:Igen. Lesz, ami lesz. De sokkal jobb lenne, ha kimennénk az erdőbe.
...
(Valeria a patak partján ül, lehunyt szemekkel, miközben Tamika mellette)
Tamika:Na? Van valami?
(Valeria nem válaszol. Erre Tamika nagy levegőt vesz, majd aggódva néz az égre)
(Valeria a következő pillanatban felugrik)
Valeria:Jönnek!
Tamika:Szemedből a könnyek!
(Hirtelen megjelenik Yvette a magas idegen férfi társaságában)
Tamika:Ó-ó, ez már kevésbé vicces!
(Yvette mély, démoni hangon szól a lányok felé)
Yvette:Hol van a könyv?!
Valeria:A könyvet akarjátok?! Vegyétek el!
(Valeria egy kézmozdulatával a föld felé legyint, majd a következő pillanatban előtőr a talajból egy vastag, csupasz inda, amely szorításában Tamika varázskönyvét tartja. Ekkor Yvette egy hatalmas tűzgömböt varázsol elő tenyerébe, s készen áll arra, hogy a lányok felé dobja, azonban Valeria a lebegő gyökeret irányítva maguk elé tartatja a növénnyel a könyvet)
Valeria:Ha nekünk annyi, a könyvnek is annyi!
(Tamika a következő pillanatban a szél erejével, s kezeinek használatával a tűzgömböt Yvette tenyeréből átirányítja a mellette álló férfira, aki azonnal lángrakap, majd hatalmas ordítozásban, a lányok nagy meglepetésére, nem semmisül meg, sőt, a lángok egyre csak elalszanak a testén, mikor néhány másodperc múlva a férfi épen és sértetlenül ússza meg a tűzlabda egyébként normál állapotban történő, szénné égető hatását)
Tamika:Nem porladt el, hogy-hogy nem porladt el?!
(Valeria értetlenül, kikerekedett pupillákkal néz Tamikara, majd a párosra)
(Ekkor Yvette még egy hatalmas tűzgolyót kohol kezében, s ezt már a lányokra célozva el is dobja, azonban a golyó nem őket, hanem a könyvet találja el, amely hatalmas robbanásban válik eggyé a földdel, s ezen hatalmas robbanás hatására Tamika és Valeria belerepülnek a mögöttük folyó patakba)
(Tamika nagynehezen térdre áll a kis víztartalmú patakban)
Tamika:Egyszer már repültünk, nem volt elég?!
(Yvette mérgesen néz a lányokra, közben átöleli a férfit)
Yvette:Ne merjétek bántani a szerelmem!
Valeria:Micsoda?!
Tamika:Őrület!
Aiden:Ő már az enyém, és soha nem kapjátok vissza!
(A férfi szorosan átöleli Yvette-t, majd mindketten eltűnnek a semmiben)
Tamika:Kinek a mije?! És mégis, ki volt ez a pasi?!
(Valeria és Tamika közben teljesen átázva sétálnak ki, kissé nehézkesen a patakból)
Valeria:És mi volt ez az egész?!
(Tamika megböki Valeria vállát)
Tamika:Nézd meg hol vannak, talán utánuk tudunk menni!
(Valeria behunyja szemeit, majd néhány másodperc múlva kissé kétségbeesetten válaszol)
Valeria:Nem érzem őt!
Tamika:Micsoda?!
Valeria:Megpróbálom mégegyszer!
(Valeria újra lehunyja szemeit, majd újra felszólal)
Valeira:Nem érzem sehol!
Tamika:Ez hogy lehet?!
Valeria:Elvesztettük őt!
(Tamika és Valeria kétségbeesetten néznek egymásra)
.............................