4.rész - A négyek ereje

Az előző részek tartalmából:

Madeline:Ez a könyv tele van egy csomó fekete mágiás cuccal, nagyon baró.
Yvette:Mi ez?És honnan van?
Madeline:Anyám szekrényében találtam.
....
Melanie:Az őrzők boszorkányai közé tartozol, akárcsak én.
Yvette:Honnét tudsz te ezekről?
Melanie:Tudom kontrollálni a vizet. Van erőm ahhoz, hogy irányítsam, és neked is van erőd ahhoz, hogy irányítsd a tüzet.
....
Melanie:Mit tudsz a meggyilkolt lányról?
Sarox:Kössünk alkut.
Melanie:Na jó, benne vagyok, de ha megszeged az ígéreted, én esküszöm...
(Sarox a szavába vág, fennhangon és ingerülten)
Sarox:Sokmindent elmondhatsz rólam, de azt nem, hogy megszegem az ígéreteimet. Ilyet soha nem teszek.
....
Madeline:Ezt meg kell kóstolnod.
Yvette:Ez meg micsoda?
Madeline:Kóstold meg.
(Yvette belekorcsol az italba.)
Yvette:Mmm, ez tényleg nagyon finom.
Madeline:Na ugye.
....
(Melanie és Tamika egymás mellett nézték szörnyülködve az előttük a levelek között fetrengő és fájdalomtól megkínzott Yvettet)
Melanie:Most mit csináljunk?Mi történik vele?
Tamika:Ez valami.A vérében van.
Tamika:Szerintem valaki megmérgezte.
.............
(Yvette levegőt kapkodván, viszonozza Melanie kissé remegő ölelését, amelyet a lány elvesztése miatti gondolat s aggodalom okozott Melanie testében, meg persze az adrenalin is. Tamika térdepelve ült a lányok mellett, majd önelégült mosollyal pecsételte meg a gyors mentést)
(Yvette kissé ijedten szólalt fel, miközben ő és Melanie közötti érintkezése megszűnt)
Yvette:Megmentettéktek az életem. Köszönöm.
(Melanie könnybelábadt szemekkel válaszol)
Melanie:Most már bízol bennünk?
(Yvette kissé félénken, de határozottan bólogat a lányokra)
Yvette:Vissza kell mennünk.
Melanie:Ne vigyünk inkább haza?
(Melanie aggódó tekintettel néz barátnőjére)
Yvette:Nem. Jól vagyok. Csak muszály beszélnem Madelinenel.
(Melanie és Yvette összenéznek)
Yvette:Kérlek.
(Tamika az égre néz, egy pillanatra elgondolkodni, majd nagy levegőt vesz és megszólal)
Tamika:Na jó. Fogjátok jó erősen a kezem.
(Melanie és Yvette megmarkolják Tamika hideg kezét, az ezt következő pillanatban pedig mindhárman a levegővel válnak egyenlővel, majd azt azt követő másodpercben már mindhárman az iskolai bálterem előtt álló egyik bokor mögül sétálnak ki, mintha mi sem történt volna, megcélozva ezzel a bejáratot, amikoris az ajtóban Sarox dühösen megragadja Melanie kezét. Tamika és Yvette kérdően néz Saroxra, majd Melaniera, aki nyugodtan válaszol a látottakra)
Melanie:Menjetek csak. Majd megyek én is.
(Tamika és Yvette besétálnak a terembe)
(Sarox mélyen Melanie kék szemeibe néz, majd kissé csalódottan felszólal)
Sarox:Vége van.
(Sarox elengedi Melanie kezét, majd elindul a bejárati ajtó ellentétes irányába, faképnél hagyván Melaniet, aki utánarohan, majd kérdőre vonja)
Melanie:Minek van vége?
Sarox:Válaszokat akartál. Én egy randit akartam. Éjfél elmúlt. És te jóval előbb leléptél.
Melanie:Sajnálom, de vészhelyzet volt.
(Sarox mit sem hallva faképnél hagyja Melaniet, aki kissé megbántva áll egymagában, majd nagy levegőt vesz s besétál a partira)
(Sarox a sötét, elhagyatott utcán sétál hazafelé, amikor hirtelen az egyik bokorból zörrenések hangjait hallja kiszűrődni, majd megáll s hátat fordít, de mikor megfordul nem lát egy lelket sem a közelében, sőt az egész utcában sem. Tovább sétál néhány lépést, majd a következő pillanatban az egyik bokor alól néhány erős inda féle ág kúszik, ki s pillanatok alatt a földreteríti a férfit, akinek bokáit s karjait perceken belül leszorítja a talajra a testét is bekebelező gyökérzet. A férfi ijedtségében felkiált)
Sarox:Segítség!Ááh!
(A következő pillanatban az indák maguktól eltávolodnak a férfitől, miközben elengedik őt szorításukból, s a bokor mögül egy tapsikoló, mosolygó, középmagas, vékony, földig érő szőke hajú s szőke szemű, gyönyörű mosolyú lány lép ki, majd gúnyosan felnevet, jobban, mint néhány pillanattal ezelőtt tette)
Valeria:Micsoda show, emberek! Micsoda show!
(Sarox tovább kapálózik a földön, majd a következő pillanatban dühének teljében ugrik fel a talajról)
Sarox:Te megőrültél?!
(Valeria tovább nevet)
Valeria:Ha láttad volna magad. Jaj segítség, segítség! Eszméletlen jó volt.
(Sarox mérgesen megrázza a fejét, majd dacosan megfordul s faképnél hagyja Valeriat is, az imént történt eseményekkel együtt, amikor Valeria lassan utánasétál s most már komolyabb hangvétellel, kissé aggódva kérdez)
Valeria:Mi történt?
(Sarox csak megy tovább, de nem válaszol)
(Valeria egy pillanatra megáll, majd elengedi egész testét. Ekkor egy lágy fuvallatt lengi meg a talajig érő hajkölteményét, majd a következő pillanatban különböző suttogásokat hall, melyek a következő szavakkal látják el őt: -csalódott, szerelmes, Melanie)
(Valeria, Sarox után kiabál)
Valeria:Mi történt Melanieval és miért vagy csalódott?
(Sarox megáll, megfordul, majd elneveti magát)
Sarox:Azért jó tudni, hogy valami soha sem változik. Még mindig a csádéiddal csevegsz.
(Valeria lassan közelít a férfi felé)
Valiera:A természet a lényem része. Irányíthatom, de segítséget is kérhetek tőle. Az állatoktól, a növényektől, minden ami a természet, minden ami a föld, minden ami én vagyok.
(Sarox gúnyosan reagál)
Sarox:Akkor miért nem kérdezel meg inkább egy kis mókust, hogy mi történt valójában?
Valeria:Nagyon vicces. Mert tőled akarom hallani. De megkérdezhetem a 'mókusaimat' is. Nekem nyolc.
Sarox:Akkor kérdezd meg őket.
(Sarox sarkon fordul majd tovább folytatja útját hazafelé)
Valeria:Nem kell mindig olyan macsónak lenned.
...
(Yvette és Tamika a teremben táncoló embereket kerülgetvén keresgélik Madelinet)
Tamika:Lehet, hogy már hazament.
Yvette:Meg kell találnunk.
Tamika:De miért?
Yvette:Mert beszélni akarok vele. Ő tette az italomba azt a löttyöt ami miatt majdnem meghaltam.
Tamika:Honnét tudod, hogy ő tette veled?
Yvette:Mert rögtön az után lettem rosszul, mihánst megittam. Bele sem merek gondolni mit rakhatott bele.
...
(Valeria az épület felé sétálgatva, meglátja a bejárati előtti lépcsőn üldögélő, fejét meresztő Melaniet, majd odamegy hozzá)
Valeria:Szia.
Melanie:Szia. Honnét tudtad, hogy itt vagyok?
(Valeria kissé butának nézvén veti pillantását Melaniera, majd az egyik közeli fára mutat)
Melanie:Ó, tényleg. Hülye vagyok.
Valeria:Mi a baj?
Melanie:Semmi.
(Valeria testét a következő pillanatban egy újabb huzat löki meg, persze a lány nem mozdul, de újra hallja a suttogó hangokat: -csalódott, szerelmes, Sarox)
(Valeria meglepődve, majd elmosolyodva felkiált)
Valeria:Te úr isten, te is?!
Melanie:Mi én is?
Valeria:Ö, most látom csak, hogy beöltöztél, én nem öltöztem be, én sosem öltözök be Halloweenra. Az olyan... nem tudom, olyan fura szokás.
Melanie:Te imádsz beöltözni.
Valeria:De nem idén.
(Melanie gyanúval telve emeli meg szemöldökeit, majd feláll s barátnője felé lép)
Melanie:Haza kísérnél?
Valeria:Persze.
(Valeria átöleli Melaniet, majd mindketten elbattyognak)
...
(Néhány perccel később, Tamika és Yvette lépnek ki a bálteremből, csalódott arckifejezéssel néznek körül.)
Yvette:Most merre menjünk, hol keressük?!
(Tamika megpróbálja megnyugtatni Yvettet)
Tamika:Biztos már hazament. Szerintem nekünk is azt kellene tennünk.
Yvette:Várj!
(Yvette előveszi zsebéből telefonját, majd lázasan pötyögtetni kezd a készüléken, s egy gyors mozdulattal a füléhez helyezi azt. Eközben Tamika egy pillanatra félrehúzza a szája szélét, majd beleharap, s ölbe tett kezekkel figyeli Yvettet)
Yvette:Haló?! Maddie?! Te vagy az?!
(Maddie hangja kissé vékonyabban, s izgatottabban szólal meg a vonal túlsó végéről)
Madeline:Igen. Szia. Ne haragudj. Annyira szégyellem magam a történtek miatt. Nagyon rosszul érzem magam miatta. Sajnálom. Remélem meg tudsz bocsátani.
Yvette:Hol vagy most?!
Madeline:Itthon. Annyira megijedtem, hogy elszaladtam. Nagyon sajnálom. Kérlek bocsáss meg.
Yvette:Most már úgy is mindegy. Nem esett semmi bajom. De tudni akarom, hogy mit tettél az italomba.
Madeline:Én semmit. Esküszöm. Az italt az egyik asztaltól hoztam. Az volt az utolsó pohár. Én soha nem tennék ellened semmit.
(Tamika mindeközben erejét használva hallgatja végig a telefon hangszórójából kijövő, egy ember számára néhány lépés távlatából, az alacsony frekvenciájú hangokat. Számára karikacsapás, hogy a levegőt használva minden rezzenést felerősítve irányítson át saját fülkagylójába, így értvén minden egyes szót, s reakciót)
Yvette:Akkor ki tehette?
Madeline:Nem tudom. Annyira sajnálom. Soha többé nem hozok el egyetlen asztalról sem egy piát, még egy sütit sem.
Yvette:Jólvan. Megbocsátok. Viszont most ki kell derítenem, hogy ki akart megmérgezni.
Madeline:Holnap találkozunk. Szia!
(A vonal ezzel megszakad majd Yvette visszateszi telefonját zsebébe)
Yvette:Ha nem Madeline akart megmérgezni akkor ki?
Tamika:Úgy tűnik elkezdődött.
Yvette:Mi kezdődött el?
Tamika:A vadászat.
Yvette:A vadászat mire?
Tamika:A vadászat ránk.
(Yvette arcára döbbenet, s félelem ül ki egyszerre)
........
(Másnap Yvette kissé fáradtan pásztázta végig az első óra kezdése előtt a suli folyosóját, miközben jobb kezével nyakát masszírozta, s mikor elért az ajtóhoz, melyen a szokásos napi rutint követve lépett be, valami szokatlan ütötte meg a szemét, a hátsó padból. Madeline volt az. Sárga fodros ruhát viselt, derekán hatalmas fekete övvel, s eme ruhaköltemény a földig érve takarta el meztelen lábfejét, melyre fehér nyitott topánkát húzott. Göndör haja csak úgy lobogott a nyitott ablakok keltette huzat szele miatt, eközben az őszi időjárás kellemessége cirógatta bőre selymességét)
(Yvette kissé határozatlan léptekkel botorkált barátnője felé, majd mikor odaért a padhoz, az mosolyogva felszólalt, miközben Yvette megdöbbenve foglalt helyet mellette)
Madeline:Szióka! Remélem nem harizol a tegnapi miatt!
Yvette:Veled meg mi történt?!
Madeline:Semmi. Mégis mi történt volna?!
Yvette:Mi a jelszavunk?
Madeline:A micsodánk?!
Yvette:Kiskorunk óta van egy jelszavunk, amit még ovódában találtunk ki, arra az esetre ha valaki feltörné a csevegőprogramunk és magunknak akarná kiadni magát.
Madeline:Érdekes.
Yvette:Te nem Madeline vagy!
(Madelina mély lélegzetet vesz, majd unott arccal felszólal)
Madeline:Figyelmeztettek, hogy téged azért nehéz lesz átvágni.
Yvette:Ki vagy te?!
Madeline:Most mit kéne mondanom?! Hogy én egy démon vagyok, aki felvette Madeline identitását, legalábbis külsőleg?! És, hogy az igazi barátnőd az erdőben van egy eldugott kunyhóban, ahol megkötözve kínozzák és kísérleteznek rajta?! Az olyan őrült lenne, nem gondolod?
(Yvette ledöbben, majd kissé ijedten reagál)
Yvette:Ne merészeljétek bántani őt!
MadelineHah. Vicces. Én csak annyit mondok drágám, hogy szólj a brigádodnak és toljátok ki a seggeteket az erdőbe.
Yvette:Nem hívom őket sehová!
Madeline:Akkor a kis barátnődnek kanyec.
Yvette:Úgysem meritek.
Madeline:Még hogy nem merjük?! Jó vicc.
Yvette:Ti öltétek meg azt a férfit és a lányt is, ugye?!
Madeline:Háromkor. Az erdőben. És nem ajánljuk, hogy késsetek.
.....
(Yvette kicsengetést követően azonnal kirohan a folyosóra, ahol már Melanie, Valeria és Tamika várják őt)
Yvette:Ti meg mit kerestek itt?!
Melanie:Ez egy csapda! Nem mehetsz el?!
Yvette:Mi?! Ti már hallgatóztok is utánam?!
(Valeria kinyújtja a kezét)
Valeria:Az én nevem Vanessa amúgy.
(Yvette kezet fog Valeriaval)
Yvette:Ó. Szia.
Valeria:Nem mehetsz el. A démonok csapdát állítottak neked. Nekünk, hogy elvegyék az erőinket, és megöljék Madelinet.
Yvette:Sajnálom, de meg kell mentenem őt.
Valeria:Fontos számodra, ugye?!
Yvette:A legfontosabb!
(Valeria nagy levegőt vesz, majd kissé reménytelen hangvétellel megszólal)
Valeria:Akkor engedd, hogy segítsünk.
(Yvette végignéz a lányokon, akik bólogatnak Yvettere, majd mind a négyen elindulnak a folyosón, eközben az ál Madeline az egyik szekrény mögé bújva végigkövette a beszélgetést, hirtelen körülnéz, majd biztonságban érezve magát, behunyja szemeit, s egy pillanattal később már a levegővel válik egyenlővé)
.....
(Valeria, Melanie, Yvette és Tamika az erdőben sétálva, egy tisztásra tévednek, mikor megtalálják az egyik közeli fához kötözött igazi Madeline-t, aki a földön ül, a fának támaszkodva, ájultan. Nyakát, testét, s kezeit kötél erősíti a fához. Yvette amint meglátja barátnőjét, azonnal odarohan hozzá, a többiek pedig követik őt. Miközben Yvette megpróbálja eszméletéhez téríteni Madeline-t, hirtelen különböző csuklyás alakok veszik őket körbe, s a következő pillanatban egy kör kezepében találják magukat)
Tamika:Ó-ó. Lányok ez nem néz ki túl jól.
(A csuklyás alakok külöböző kis zsacskókat dobálnak egy kör alakot formáló ívben a lányok köré, néhány lépésre tőlük, s mikor mind a hét rém keze kiürül a kemény szürke szövésű zsákoktól, melyekre különböző kis csontok, s fogak vannak ráakasztva, Valeria megpróbál közelebb kerülni az egyik alakhoz, de mikor kilépne a zsákok formázta körből, az megrázza őt, s a földhöz csapja a lányt, akihez Tamika rohan, majd felsegíti őt)
Valeria:Én mondtam, hogy ez egy csapada!
(A fekete ruhában, mely teljes egészüket beterítette a csuklyás alakoknak, szavakat kezdtek el kántálni, mikoris hirtelen megerősödik a szél)
Tamika:Na persze! Ehhez nekem is lesz pár szavam!
(Tamika maga mellé helyezi széttárt tenyérrel kezeit, majd hirtelen a kör belső s külsö határoló láthatatlan statikus elektromossággal ellátott vonalán egy a kör hatalmát át kívánni vevő forgószél szerű örvényt hoz létre, eközben minden másodpercben megpróbálja szélesebbé varázsolni azt, de seikertelenül. Ekkor Melanie beáll mellé, hangosan felkiáltva a nagy szélben, amely Tamikának köszönhetően elnyomja a körön kívüli kántálás hangerejét)
Melanie:Segítek!
(Yvette még mindig Madelinet próbálta eszméletéhez téríteni a földön, ekkor Melanie és Valeria is beállnak Tamika mellé, lehunyják szemüket, Valeria kinyújtott kezeit, nyitott tenyereit maga elé helyezi a körre mutatva, míg Melanie ugyanazt teszi, mint Tamika)
(A következő pillanatban a forgószélhez, mely még mindig nem tudta megtörni a kör bűverejét, a földből kiválő víz, majd maga a föld felszakadozott darabjai csatlakoznak a kört formáló tornádó erősségű szélhez. Tamika szemének teljes egész világoskékké, míg Melanie-é sötétkékké, Valeria-é, pedig sötétzölddé színeződik el, miközben erejük teljesen átveszi testük felett az irányítást. Legvégül Yvette is feláll majd a körre összpontosít, ugyanazon testhelyzet felvétele után, lángcsóvákat éget a forgószélbe, amelyek felforrósítva a vizet párát, majd villámokat szórnak. Egy villám ezek közül belecsap Tamika-ba, aki összeesik, s a lányok látván barátnjük elhasalását, abbahagyják a varázst, majd a kör megszűnik.)
(A csuklyások egyike, míg a másik hat tovább folytatja a hangos kántálást, lehúzza fejéről kucsmáját, így már látható arcának ráncai, kopasz feje, s homloka, valamint ősz bajsza. A férfi mély hangon megszólal)
Catalan:Még a négyen ereje sem állíthatja meg a mi hatalmas mágiánkat. Nem veszitek észre?! Az erőtök hasztalan!
(Catalan most méghangosabban kántál, majd a következő pillanatban nagy dübörgést, s földremegést éreznek, s hallanak, mind a lányok, s mind a sámánok együttvéve, ezzel a kántálás abbamarad, a lányok miközben Tamika-t körbevéve trdeltek a földön, kíváncsian, s ijedten néztek körbe, amikoris nem messze egy hatalmas hullámot pillantottak meg)
(Catalan hátra fordul, majd felkiált)
Catalan:Mi a fene?!
(A vízáramlat melye több méteres magasságban közeledett az ott jelenlévők közelébe, egyik pillanatról a másik mosta el a célközönséget, kikerülve a lányok fekete mágia által kreált körét, mely kinntartva a vizet, megakadályozta, hogy a lányok is elmerüljenek, s elvigye őket az áramlat.)
(Néhány másodperc múlva, a csuklyás alakok már sehol sem voltak, s mikor Valeria felállt, hogy körülnézzen, közelébe lépett a kör szélének, újra kitárva karját, az újból földhözcsapta a lányt egy hatalmas elektromos nyaláb segítségével. Valeria-t ez már nem rázta meg nagyon, ezért kissé mérgesen kelt fel)
Yvette:Most mit csinálunk?
Melanie:És mi volt ez?!
(Valeria nagy levegőt vesz, majd elmosolyodik)
Valeria:Olyan őrült vagyok, hogy erre nem is gondoltam.
Valeria:Ha nem tudunk kitörni se felül, se oldalt, akkor majd alul fogunk.
(Valeria kitárt tenyereit a földre helyezi, majd hirtelen felemeli karjait az ég felé, ezzel szökőkút szerűen emeli ki a földet egy alagút személyében, melynek kivezető nyílása a kör külső részén jelenik meg)
Valeria:Így már kimehetünk!
(A lányok bemásznak az üregbe, miközben megpróbálják Madeline testét is átcipelni rajta. Néhány percen belül, mikor Melanie elsőként bújik ki az odu kievezető lyukából, egy barna tornacipő előtt találja magát, majd felnéz, s Sarox-ot pillantja meg, aki kinyútja a kezét, s felsegíti a lányt)
Sarox:Bocs, hogy kicsit későn sikerült segítenem. Egy időbe telt mire összeszedtem annyi vizet az árhullámhoz.
(Melanie hirtelenjében elmosolyodott, s eme mosoly még maga sem tudtam megmagyarázni, viszont örült, hogy egy ismerős arcot láthatott, s hogy végre megmenekültek a sámának karjai közül.)
Melanie:Köszönjük.
Sarox:Azért, még mindig haragszok ám!
Melanie:Én pedig még mindig sajnálom...
(Melanie és Sarox egymás szemeibe néznek, elvesznek egymás tekitetében, miközben a lányok óvatosan emelik ki Madeline testét az üregből, s miután ezen munkájuk végeztét látták, lefektették Madeline-t a földre, majd Melanie kézfejét a fejére tette)
Yvette:Most meg mit csinálsz?!
Melanie:Kivonom az agyából a vizet.
Yvette:Micsoda?! De hát, akkor meghal!
Melanie:Ne aggódj, csak egy kicsit, és csak bizonyos részeiből, amely az emlékekért felel. Ha sikerül, akkor talán elfelejti ezt az egészet.
Yvette:És ha nem?!
Melanie:Akkor meghal!
(Yvette döbbenten, s mérgesen néz Melanie-ra)
Melanie:Bocsi. Csak egy kis fekete humor.
Melanie:Aki mer az nyer.
(Melanie elkezdte terve folyamatát, s a lányok eközben egymással tanakodtak, nem tudván, hogy egy magas idegen a közelből, ez egyik fa mögül egészen az erdőbe tévedésük kezdetétől figyeli őket...)